Brazil Zouk Kezdő Tanfolyam
Jelenleg nincs futó tanfolyamunk, de magánórát tudsz venni. Illetve kérünk, hogy iratkozz fel az e-mail listánkra is, hogy értesíteni tudjunk, ha úgy döntünk, hogy újra indítunk csoportos órákat.

Sokakat elvarázsolt már az ő táncos kapcsolódásuk. Amikor évvekkel ezelőtt volt szerencsém részt venni egy órájukon, akkor úgy éreztem, hogy új színt, új hozzáállást hoznak a zouk táncos életbe, és tanításba. Végre valaki nem csak a felszínt polírozza, hanem a lépéseken és figurákon túl, tudatos jelenléttel, önmagához és a zenéhez kapcsolódva, a partner felé tisztelettel, türelemmel fordulva, felépíti a kapcsolódást, és elvezet a tánc mélységeihez, mely annyira táplálja a lelket!
Gyere, és kóstolj bele, hogy milyen a kapcsolódás önmagaddal, a zenével, a partnereddel és a pillanattal a brazil zouk táncban! Szentelj heti másfél órát magadnak, tanuld meg a táncot, és közben ismerd meg önmagad még jobban! Egyedül vagy a pároddal is érkezhetsz.
Aki vezet az úton: Mesmes
„Szerintem a tánc – ahogy a jóga vagy a harcművészetek is – egyben egy önismereti út is, így érdemes tudatos jelenléttel járni rajta, és egyben az egyik legjobb mód arra, hogy kapcsolódjunk a jelen pillanathoz, magunkhoz és a társainkhoz. Ezt a tudatosságot és érzést szeretném felébreszteni, átadni a zouk táncon és az órai gyakorlatokon keresztül, és segíteni az utat a mélyebb kapcsolódások és táncos élmények felé.”

Időpont
Szeptember 28-ától csütörtökönként 20:00-22:00.
Az első órád árát te szabod meg! Kérlek, helyezd az összeget az adományos dobozba.
Kérlek, jelentkezz be az oldal alján található linken!
Az óra elmélyülős jellege miatt a késéssel megzavarhatod a folyamatokat, ezért kérlek érkezz egy negyed órával előbb, hogy legyen időd átöltözni, regisztrálni, s tudjunk pontosan kezdeni.
Helyszín
A La Place Studio alagsori csodaszép Broadway termében leszünk.
Az alagsori öltőzőben vannak zárható szekrények, és rendelkezésre áll zuhanyzó is.
Cím: La Place Studio, 1025 Budapest, Szépvölgyi út 44.
Parkolás: A Szépvölgyi út 23. előtti parkolóban, 8:00-20:00




Mit hozz magaddal?
— Kényelmes ruhát, amiben tudsz mozogni, nyújtani is. A farmer most nem lesz jó választás, inkább egy laza vászonnadrág.
— Váltózoknit, tánccipőt vagy olyan váltócipőt, aminek nem tapad a talpa. Hölgyeknek egyelőre nem javaslom a magassarkút.
— Kérlek, ügyelj a higiéniára! Ha van rá lehetőséged, akkor mosakodj meg az órák előtt, tiszta felsőben érkezz, és használj dezodort.
— A nyitottságodat és a kedvességedet! 🙂
Hozzájárulás – Energiacsere
Az első órád árát te szabod meg! Kérlek, helyezd az összeget az adományos dobozba.
Az óra előtt és után, aki szeretne, tud bérletet váltani.
— 4 alkalmas bérlet (4*120 perc): 18000 Ft (2250 Ft/60 perc) — 5 hétig érvényes
— 8 alkalmas bérlet (8*120 perc): 32000 Ft (2000 Ft/60 perc) — 10 hétig érvényes
— Együtt előregisztráló pároknak fejenként 1000 Ft kedvezmény! (A jelentkezéskor add meg a partnered nevét!)
— Órajegy (120 perc): 5000 Ft
Ha kérdésed van, akkor küldj nekünk üzenetet.
További infókért iratkozz fel az email-listánkra!
Gyere, és kapcsolódj!
Szeretettel vár:
Mesmes
Fotók: Pál Krisztina, Gangel Gergely, La Place Studio | Grafikai tervezés: Mesmes