A brazil zouk tánc - avagy a modern lambada

A zouk [ejtsd: zuk] szónak több jelentése létezik. Egyrészt a Francia-Antillákon buli-t jelent, és az onnan származó karibi zenei és a hozzá kapcsolódó társastánc-stílus neve, másrészt a Brazíliában a lambada táncból kialakult ma már egyezményesen brazil zouk-nak nevezett társastánc rövidebb neve. Ezt a stílust a gyökerei miatt régebben zouk-lambadának vagy lambazouknak is nevezték. Sajnos az eredeti brazil lambada szó mára kikopott a tánc elnevezéséből.

A brazil zouk [ejtsd: zuk] egy társastánc, mely világszerte rengeteg ember szívét meghódította már. Gyakran emlegetik a szerelem táncaként (Dance of Love) vagy a hullámok táncaként. A külső szemlélőt hamar elvarázsolja a zouk tánc lendületes áramlása, zeneisége, a hosszú forgások, a szabadon repülő hajkoronák, illetve a mellkaskörökben, döntésekben, csípőhintákban, testhullámokban rejlő érzékiség. Kívülről nézve is érzékelhető a zouk táncosok között jelen lévő magas fokú bizalom és összhang, amely a látványos mozdulatok kivitelezéséhez szükséges. Belülről pedig igazán gyönyörű élmény és felemelő érzés ezt a kapcsolódást megélni, odaadóan, alázattal, a zenére és egymásra hangolódva, a tánc nyelvén társalogva, együtt megalkotni táncunkat. Kifejezetten látványos és egyedi jellemzői a táncnak a szinte állandó hullámzó-áramló mozgás, és a döntött fejjel végzett hosszú forgatások, melyek kihívás elé állítják a táncosokat. Ám itt meg kell jegyezni, hogy a brazil zouk a “fejmozdulatok” nélkül is táncolható és élvezetes a tánc lendületessége, gazdag zeneisége és a partnerek kapcsolódása miatt.

Mivel az internetes videó-megosztó portálok népszerűségének növekedésével a táncstílusok egyre nagyobb mértékben hatnak egymásra, így már a kizombában, a west coast swing-ben és a sensual bachatában is egyre több zoukos eredetű mozdulatot lehet felfedezni az adott stílushoz igazítva. Ahogy a zouk is kölcsönöz figurákat, technikákat pl. a salsaából, a west coast swing-ből, a kortárs táncból vagy a hiphopból.

Bár a különböző zenei stílusokhoz alkalmazkodva különböző ritmikával és eltérő dinamikával értelmezhetjük a zouk táncot, annak alapjai és felépítése ugyanaz, mint ami a 90-es években megszületett. Nagyon jellemző rá, hogy a zenét igyekszik a mozgás nyelvére fordítani, „kitáncolni”, ezért egy-egy tánc merőben különbözhet egymástól a mozdulatok jellegében és folytonosságában is. A mozgás lehet nyugodt, szelíden vagy lendületesen áramló, de szaggatott, lüktető is. A tánc hangulata lehet játékos, vidám, vagy romantikus, gyengéden érzéki, esetleg meditatív, de akár vadul túlfűtött is. A lehetőségek tárháza igen széles.

A zouk tánc – a jelentős zenei átfedések miatt is – kitűnően ötvözhető a kizomba és a west coast swing stílusokkal, melyekre szintén jellemző a folyamatos kapcsolódás, az improvizáció és hangsúlyos a zenetáncolás.

Zenék, amelyekre brazil zoukot táncolunk

Egy brazil zouk partiban nagyon változatos a zenei kínálat. A tévhitekkel ellentétben nem csak kizomba zene szól, sőt a tradicionális karibi zouk dalok is ritkán csendülnek fel. Ma már helyénvalóbb zoukolhatónak (angolul: zoukable) nevezni a hallott zenék nagy részét. Jellemzően kortárs pop és R&B slágerek vagy azok zoukolható remixei, kizomba, latin pop, dubstep, chillstep és orientális (iráni, arab, stb.) dalok, illetve érzelmes soul és akusztikus számok váltják egymást. A zenei stílusok megoszlása országonként, kontinensenként, de közösségenként is különböző. Nyelvi és kulturális okokból Brazíliában például nagyobb arányban szól kizomba zene a bulikban, míg Európában kevesebb a portugál és több az angol nyelvű dal.

Mivel a zene ritmusától függően a lépések máshová jöhetnek ki a zenei számoláshoz képest, ezért jellemző, hogy a táncórákon a tumm-csik-csi hangutánzó szócskákat használják a zene modellezésére a máshol megszokott számolás helyett. A tumm a mélydobot, a csik és a csi pedig valamiféle magasabb hangfekvésű ütős hangszert, például a cintányért utánozza. A zouk tánc és a zene kapcsolatából általában külön zeneiség (musicality) témájú órákon tanulhatnak többet a táncosok.

A 2020-as év elején elindult az első online zouk rádió I Heart Zouk Radio néven, melyen zouk DJ-k játszanak éjjel-nappal a világ minden tájáról, köztük DJ Mesmes is hazánkból.

A brazil zouk tánc eredete és irányzatai

A brazil zouk a Brazíliában honos lambada táncból alakult ki. Amikor a 90-es évek elején, amikor a lambada zene csillaga már leáldozott, akkor a táncosok kerestek helyette egy másik zenei stílust, amire táncolhatják táncukat, s rátalálltak a karibi zouk zenei stílusra, melyet francia kreol nyelven énekelnek.

A tipikus zouk ritmus (tumm-csik-csi) egy Kassav nevű híres zenekar révén időközben eljutott Angolába és a Zöldfoki-szigetekre is, és nagy hatást gyakorolt az ottani zenei és táncos kultúrára, amely végül a helyi zenei stílusokból a kizomba és ghetto zouk zene kialakulásához vezetett. Ezek a stílusok az internet révén visszajutottak Brazíliába, ahol főleg zoukot táncolnak rájuk.

A lambada tánc a karibi zouk zene használatával Brazília több tartományában egyszerre, külön úton fejlődött tovább, ezért különböző irányzatai alakultak ki, melyek mindegyike él, fejlődik tovább, és folyamatosan kölcsönhatásba is lépnek egymással, ahogy más fejlődő táncokkal is. A különböző zenei stílusok hatása is észrevehető a fejlődésük során. Emellett megjegyzendő, hogy folyamatos a vita arról, hogy kell-e egyáltalán kategorizálni a brazil zouk irányzatait, stílusait, és ha igen, akkor hogyan.

Lambazouk vagy Porto Seguro stílus

Az első és legrégebbi stílus a lambazouk vagy Porto Seguro stílus, amelyben a lambada sok vonása erős maradt: a tánc tele van életörömmel, a lábmunka gyors és folyamatos. A táncosok szinte nem is állnak meg, végig lépik az alap ritmust, a zene hangsúlyaival összhangban mozognak, sok lengő, hintázó csípő- és testmozdulattal, mély döntésekkel, éles kiállásokkal, melyeket sokszor ostorszerű hajmozgás kísér. Nagyon jellemző, hogy körkörösen egymást kerülgetve, sok helycserével és forgással táncolják, időnként vizuális vezetést is alkalmazva, gyakran a zouk ritmust tapsolva, a táncot nyújtott kezes propellerszerű mozdulatokkal díszítve.

Tradicionális zouk avagy Rio-i stílus

A második és egyben legelterjedtebb irányzat, a tradicionális zouk avagy Rio-i stílus, úgy alakult ki, hogy lassabb zenéket is elkezdtek használni, melyek több időt adtak a mozdulatok kivitelezésére, így a meglévők mellé újakat alkottak a táncosok. A hagyományos zoukra jellemző az érzéki és romantikus hangulat, a könnyed, puha, folytonosan áramló mozgás és a magasfokú zeneiség. Az alapritmuson túl a zene dinamikáját, tempóváltásait, a szüneteket, a kiállásokat lassításokkal, gyorsításokkal, nyújtásokkal hangsúlyozzák, és a dallamokat is érzékeltetik. A kontrakciók, gördülő körkörös csipő- mellkas- és fejmozgások, és a széles, kígyózó testhullámok gyakoriak ebben az irányzatban. A gyors lábmunka már elmarad. Manapság már nehéz tisztán hagyományos zouk videókat találni.

Modern zouk

A harmadik, modern zouk irányzathoz tartoznak az olyan egyéb stilizált ágak, mint a neozouk, a kortárs zouk, R&B zouk, stb. Ez a legfiatalabb és a legváltozatosabb irányzat. Azok a táncosok formálják, akik hagyományos zouk táncukba beépítenek más stílusokból, például a hiphopból, utcai táncokból, kortárs táncból, salsából, kontakt táncból, west coast swing-ből hozott táncos és ritmikai elemeket. Gyakran összetett mozdulatokat, variációkat alkalmaznak. A gyors folyamatos lábmunka itt sem jellemző, sokkal hangsúlyosabb a zeneiség. Jellemzők a testhullámok, -csavarások, ellensúllyal dolgozó figurák, és a díszítések, amelyek közben sokszor lépésszünetet tartva, egy helyben mozogva “táncolják ki” a zenét. A modern zoukot változatos ritmikával és dinamikával táncolják. Előfordul az is, hogy a zene egy részében vagy egészében nincs jelen ritmushangszer, és csak a dallamra táncolnak. Ezt szokás lírikus zouk stílusnak nevezni.

Brazil zouk Magyarországon

Kis hazánkban a zouk közösség körülbelül 2012-2013 körül indult. Elindítása Ronaldo Magalhães de Aguiar brazil táncos és tánctanár nevéhez fűződik. A rendszeres órák mellett évente zouk fesztiválnak is ad helyet Budapest, melyen körülbelül 150 hazai és külföldi táncos szokott részt venni.

A rendszeres bulikért 2015 óta a Zouk Amigos Budapest és DJ Mesmes tevékenykedik, alkalmanként külföldi tanárokat meghívva tanítani, hogy ezzel is tovább fejlődhessenek a hazai zouk táncosok. Járt már nálunk tanítani Jakub Jakoubek, Lucia Kubasova, Willem Engel, Evelyn Magyari Lopez és Derrick Lopez, Michael Anderson és Aline Borges, Cristian és Andrada Călugăr, Andreas és Monica Stuhlmüller, Clement & Céline, illetve Jules Bertrand is, de a hazánkban tanító tanárokkal is szoktunk együttműködni.

írta: Mesmes | fotók: Ioana Catalina E.